Öhm. nos fogalmam sincs, miért rakott be a felétől hátteret, de nem tudom kivenni, pedig már kitöröltem, bemásoltam, mindent csináltam, de sehogysem akarja kivenni.:I Bocsánat!
Augusztus 31. Vasárnap
Augusztus 31. Vasárnap
- Na kezdjünk neki! – fogta meg Dóri az üveget, és pörgette
meg. Vagy fél perc után megállt, a kupak pedig egyenesen rám mutatott. Nagyot
nyeltem, és felnéztem az előttem ülő emberre. Tomi. Kérdőn felhúztam a
szemöldököm és vártam az ítéletet.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezte meg egyből. Széles vigyorra
húzta a száját, mikor azt válaszoltam, hogy merek – Nagyon jó. – kezdett el
bólogatni, majd végignézett a társaságon és megakadt a mellettem ülő srác
mellett. Lopva rá pillantottam, ő pedig vigyorgott – kivillantva fehér
fogsorát.
- Csókold meg Sanyit. – bökött felé, közben egyet kacsintott
rá. Értetlenül méregettem, hol az egyiket, hol a másikat, majd megvontam a
vállam, és egy sóhajtással feltérdeltem. Így már kevesebb mint fél fejjel
magasabb voltam Sanyinál, aki nem mozdult ültéből, csak rám nézett a nagy csoki
barna szemeivel. Semmi gondom nem volt azzal, hogy megcsókoljam. Az első
csókomat is tőle kaptam – kipróbálás szinten. Aztán vele "gyakoroltam"
egészen addig amíg már nem találtunk magunknak saját partnert. Ez olyan 12 éves
koromban lehetett. Rátettem a kezem Sanyi vállára, mire ő megragadott a
derekamnál fogva és magához húzott. Ez meglepett, de mivel haladni akartam,
odahajoltam az ismerős archoz és a számat az övére tapasztottam. Először
gyengéden visszacsókolt, de utána megragadta a lábam a térdhajlatomnál fogva és
kihúzta alólam – így gyorsan elkezdtem dőlni, de ahelyett, hogy bevertem volna
a fejem a kemény padlóba, puhára érkeztem. Oldalra pillantottam, aztán fel.
Végtelenig húzódó fehér paplan látszott mindenhol. Nem volt időm tovább
bámészkodni – Sanyi erősen megragadta az állkapcsom és maga felé fordított.
Lehajolt és keményen megcsókolt. Aztán még egyszer és még egyszer, én pedig nem
bírtam szabadulni a szorításából.
- Sanyi, elég már! – nyögtem fel, mert már egész testével
rám nehezedett. De amikor eltoltam magamtól nem a barna szemeivel találtam
szembe magam. Egy szürke szempár meredt rám, aztán a hozzá tartozó ajkak
mosolyra – vagy inkább vigyorra – húzódtak.
- A bulin még nagyon tetszett. – hajolt hozzám közelebb
Ricsi, hogy újra megcsókoljon. A döbbenettől hagytam neki, de aztán észbe
kaptam, és lelöktem magamról. Sajnos a derekamnál fogva magával húzott, így
magára rántva. Erős keze a hátamat és a derekamat ölelte. Viszont mikor újra
belenéztem a szemébe, azok már meleg, mogyoró barnán néztek vissza rám. Kirázott
a hideg, ahogy Bálint szája közeledett felém. Rögtön legördültem róla egy
grimasszal a fejemen, majd azon nyomban felpattantam és elindultam előre – bár
azt nem láttam merre megyek, csak fehérséget láttam magam előtt. Aztán hirtelen
valaki megragadta a lábam, és kirántotta alólam. Sikoltva estem bele újra a
paplanba.
Aztán már ültem a sötét szobában, homlokomhoz tapadt hajjal
és heves szívveréssel. Megdörzsöltem a szemem, hogy kitisztuljon, aztán
megnéztem a telefonomon az időt. Reggel nyolc órát jelzett. Felsóhajtottam,
amiből aztán ásítás lett. Még éreztem a fáradtságot, és szívesen visszafeküdtem
volna, hiszen sosem voltam korán kelő típus. De ismertem magam annyira, hogy
tudjam, nem fogok majd visszaaludni. Így hát kikászálódtam az ágyból, és mikor
a talpam a hideg padlóhoz ért, végigfutott a gerincemen a hideg. Lassú
léptekkel vánszorogtam ki a fürdőbe, ami egyből a szobámból nyílt. A világoskék
csempék bántották a szememet, így csukott szemmel totyogtam el a WC-ig. Mikor
végeztem, már könnyedén nyitottam tágra a szemem, aztán a csapban megmostam a
kezem és az arcom. Mikor felnéztem a tükörbe ugyanaz az arc fogadott mint
minden reggel – nagy zöld szemek, és egy vörös lobonc a szememen. Beletúrtam,
csak hogy még jobban felálljon, aztán beletörődve fújtam ki a levegőt a
tüdőmből. Elővettem a fogkefémet, és elkezdtem fogat mosni. Mikor végeztem
kinyújtózkodtam, és kelletlenül elővettem a fésűmet, hogy aztán megpróbálkozzam
kifésülni a hajam. Vagy tíz perc után fáradtam és elégedetlenül álltam a tükör
előtt. A hajam össze-vissza égnek állt, és egy része rátapadt az arcom
körvonalára. Egy fáradt nyögéssel hátrébb léptem, hirtelen lehajoltam,
beletúrtam a hajamba, majd kiegyenesedtem. Ezt még megcsináltam párszor, mire
elértem a kívánt hatást. A hajam puhán hullott a vállamra, és alá, és olyan
érzés volt a csupasz vállamnak, mintha selyemtakaróval simítanának végig rajta.
Elővettem egy kék hajgumit a szekrényből, és felfogtam a hajam egy kontyba –
már amennyire kontynak sikerült a fejemen lógó valami. Megvontam a vállam és
elkezdtem levetkőzni. Ledobtam a rövidnadrágomat a szennyesbe, utána a vékony
toppomat, majd beálltam a víz alá – de csak annyira, hogy a hajamat ne érje
víz. Jól esett a zuhany, felrázott. Tegnap este fél három körül értem haza, és
akkorra már tényleg kiment belőlem a pia, így ma cseppet sem voltam másnapos.
Lemostam magamról a tegnap este koszait, aztán megborotválkoztam. Végül, egy
puha rózsaszín törölközőbe tekertem magam, és kiléptem a zuhanykabinból.
Felfrissülve indultam be a szobába, hogy felöltözzek.
Magamra kaptam egy babarózsaszín tangát, egy hozzá illő
csipkés melltartóval, arra pedig ráhúztam a szív-mintás harisnyámat. Végül
felvettem egy fekete matróz szoknyát, és egy feszülős has pólót. Elégedetten
néztem bele a tükörbe, aztán kihúztam a hajgumit a hajamból. Megint végignéztem
magamon, és úgy éreztem magam, mint azok a lányok a guglis képeken – csak én
közel nem voltam olyan csinos és szép. Megint végignéztem magamon. Odaképzeltem
a rövidszárú bakancsomat, és az összkép így teljes lett. De aztán megráztam a
fejem, és elkezdtem levenni a ruhadarabokat, melyeket gondosan visszaraktam a
helyükre. Kibújtam az ablakon, megállapítva, hogy elég hűvös van. Így hát
felvettem egy sima cicanadrágot, egy diáknapos pólót, felé pedig az "I <3 Khaleesi"-s
pulcsimat. Még a húgomtól kaptam karácsonyra. Imádtam ezt a pulcsit, és
látszott is rajta. Az ujja meg volt nyúlva, az alján volt egy kis lyuk – alig észrevehető,
és a felirat is kezdett lekopni. Én mégis büszkén felvettem. Megint belenéztem
a tükörbe, aztán fogtam magam és felkötöttem a hajam. Végignéztem magamon, és
bólintottam.
- Így már sokkal jobb. –
mosolyodtam el. Amúgy se szeretem a szoknyákat.
Mikor leértem Fannit
találtam a konyhában rántottát csinálni. Mint mindig, most is dúdolgatott egy
számot – This girl is on fire, ha jól hallottam – és közben oda-vissza rázta a
csípőjét az ütemre. Felkuncogtam éselindultam a hűtőhöz.
- Remélem abból nekem is
jut. – jegyeztem meg, közben elővettem a tejet és beleöntöttem a Londonos
bögrémbe.
- Persze. – mondta mosolyogva,
bár az arcát nem láttam, a hangjából azt vettem ki.
Miközben ő végzett a
tojással, és már a kávémat szürcsölgetve ültem az asztalnál.
- Nem kéne kávéznod. –
ráncolta a szemöldökét.
- Ez tart életben. – néztem szeretet
ittasan a kávémra – a túlcukrozott kávémra, amiben szinte nem volt kávé, csak
tej, de én így szerettem.
- Tudod, ha megeszel egy tál
zabpelyhet reggel, az sokkal több energiát ad. – nézett fel rám, miközben
kiszedte két tányérra a rántottát.
- Nem baj. Te még ezt nem
érted. Majd ha megnősz. – kacsintottam rá.
- Én nem fogok kávézni! –
emelte fel a kezét mosolyogva aztán megtörölte a törlőkendőbe, és elém
csúsztatta a tányéromat.
- Pari nincs? –
biggyesztettem le a számat.
- Az nincs. – mondta ő is
kelletlenül.
Leült mellém, és miközben
megbeszéltük a trónok harca legújabb részét, megettük a tojást. Együtt mosogattunk
el, miközben a "this girl is on fire"-t énekeltük szinte visítva. Sajnos
egyikünk se volt jó hanggal megáldva. Mikor végeztünk, Fanni fogta magát és
beült MTV-t lesni. Nem bírtam az ilyen műsorokat. Vagy fél óráig bolyongtam a
házban, mire elhatároztam, hogy elmegyek sétálni.
- Fanni! – kiáltottam be a
nappaliba a bejárati ajtótól. Épp a cipőt aggattam magamra, majd feladtam a
harcot, és kelletlenül kifűztem a cipőfűzőt.
- Igen? – kiáltott vissza.
- Elmegyek sétálni! –
nyitottam ki az ajtót, aztán meg se várva a válaszát, folytattam – Majd jövök! –azzal
becsuktam magam mögött a barna faajtót, és elindultam balra. Elhaladtam Ricsiék
háza előtt, majd megnéztem magamnak a kétemeletes, világoskék házat. Doxi, a
kutyájuk hangos ugatással rakta fel a mancsát a kerítésre, úgy köszöntött.
Nevetve odamentem és megpaskoltam a fejét.
- Na mi van öreg haver? –
nyomtam egy puszit a fejére, és mielőtt megnyalhatott volna, gyorsan elmentem. Imádtam azt a kutyát – nem tudtuk
milyen fajtájú, de világos szőre és nagy barna szeme miatt nem lehetett nem imádni.
Emlékszem, amikor három évvel ezelőtt Ricsi apukája beállított Doxival. Ricsi
majd megőrült, és rögtön áthívott, hogy nézzem meg én is. Első látásra
beleszerettem. Hatalmas fülei szinte nagyobbak voltak mint maga a feje. Az
egész kutya elfért a tenyeremben. Most viszont ha felemelkedett, simán volt
akkora mint én, bár nem mondanám magamat olyan hű de magasnak. Maximum 165 cm
lehettem, és ha Doxi tényleg rám mászott volna, simán összenyom. Akármennyit
zabáltam így is alig ütöttem meg az 54 kilót. Bár most, hogy izmosodtam,
valamivel a súlyom is nőtt. Belevágtam a kezem a pulcsim zsebébe, és zenét
hallgatva mentem tovább az úton. Nem tudtam merre megyek, csak össze-vissza
csatangoltam. Elmentem egy idős házaspár mellett, akik kézen fogva sétálgattak
és épp valami nagyon fontosat vitattak meg. Elmosolyodtam, és azon kezdtem el
gondolkodni, vajon nekem is lesz-e ilyen társam öreg koromban, vagy tényleg
macskás néni leszek, 90 cicával a nyakamon. Nem mintha ez az ötlet taszított
volna, imádtam a macskákat. De apa nem engedett többet a házba, így be kellett
érnem az én pufók sziámi cicámmal – Tyrionnal. Nagy kandúr volt ő, mindig járta
az éjszakát – közben pedig nagyon lusta volt, ami meg is látszott rajta.
Már éppen azon gondolkoztam,
hogy visszafordulok, amikor megpillantottam egy ismerős arcot a
bevásárlóközpontnál. Éppen egy méretes dinnyét cipelt a két kezében, karjairól
pedig nehéz szatyrok lógtak, belevágva a bőrébe. Rögtön odaszaladtam hozzá,
hogy segítsek. Amikor odaértem, meglepetten pillantott fel.
- Szia Anna. – mondta a mély
hangján engem pedig elöntött a pír, amikor eszembe jutott a tegnap este.
- Szia Ricsi. – mosolyogtam rá
– Add a szatyrokat, segítek. – nyújtottam ki a kezem, mire felém villantott egy
félmosolyt. Azt hiszem a szívem kihagyott egy ütemet. Egész végig az járt a
fejemben, ahogy a falhoz passzírozva hevesen csókol. Rögtön elvörösödtem, és
zavarba jöttem. Tudtam, hogy semmi különöset nem érzek iránta – ez inkább
amolyan barátok közti kínos eset, amiről nem szívesen beszél az ember.
Odaadott két szatyrot,
valószínűleg a két legkönnyebbet, én pedig szem forgatva indultam el előre.
- Hogy-hogy erre jársz? –
kérdezte meg, és úgy tűnt nem esik nehezére cipelni azt a több kilós, hatalmas
dinnyét.
- Csak sétálgattam. –
mondtam unottan, szememet a földre szegezve.
- Értem. – sóhajtott fel,
majd kínos csönd következett volna, ha nem találok ki gyorsan valamit.
- Gondolom szokás szerint
téged küldött el Natasha néni bevásárolni. – mosolyogtam rá, mire felnevetett.
- Vajon honnan tudtad? –
tette fel a költői kérdést. Ismertem Natasha nénit – Ricsi anyukáját – és azt
is tudtam, hogy mindi őt küldi el bevásárolni. Bár tudtam, hogy ez elég
fárasztó feladat, Ricsi mégsem szólt soha egy szót sem – mindig készségesen
segített. Ezt nagyon tiszteltem benne. Az anyukája orosz volt, így ő félig orosz,
három évet pedig kint töltöttek, mielőtt Ricsi suliba jött volna. Mindig
irigyeltem, hogy tud egy olyan nehéz nyelvet beszélni, mint az orosz.
Ezen gondolkoztam, közben
pedig megint kínos csend telepedett le. Felsóhajtottam és már elkezdtem volna
össze-vissza habogni, ha nem érkezünk meg. Meglepődtem, milyen gyorsan tettük
meg az utat, bár igaz, hogy alig 5-6 percre volt tőlük. Nekem csak azért
tartott annyi ideig kilyukadni ott, mert tettem egy kerülőt.
- Basszus, hol a kulcsom? –
fogta meg esetlenül a dinnyét, aztán a másik kezével elkezdett kotorászni a
zsebében. A kulcs hangos koppanással esett a földre, mire Ricsi száját
változatos káromkodások hagyták el. Nevetve leguggoltam a kulcsért, majd
bedugtam a zárba, és kétszer elfordítottam – voltam már olyan járatos, hogy
tudjam, mindig kettőre zárják az ajtót. Kilöktem Ricsi előtt, mire motyogott
egy "köszi"-t és belépett az ajtón. Utána mentem be én is, aztán
bezártam az ajtót magam mögött. A szatyrokkal elindultam Ricsi után a konyhába,
ahol ő aztán nagy nyögéssel lerakta a pultra a dinnyét.
- Mennyi volt? – böktem a
gyümölcs felé mosolyogva, közben leraktam az asztal lábához a szatyrokat.
- Nem sok. – vonta meg a
vállát. Értem, szóval olyan drága volt, hogy nem akarod elmondani. Inkább
hanyagoltam a témát.
- Na akkor én… - tettem a
farzsebembe a kezem, és körülnéztem, hátha kell még valamiben segíteni – megyek
is. – mondtam gyorsan, aztán megfordultam és elindultam az ajtó felé.
- Hé, várj már! – kiáltott utánam,
mire visszafordultam – Ha már segítettél, igazán megérdemelsz ebből – itt rácsapott
a dinnyére – egy szeletet. – vigyorodott el. Ugyanaz a játékos vigyor volt,
amit mindig megvillantott, mikor valami jó dolgot készültünk csinálni – régen akkor
vigyorgott így, amikor elhatároztuk, hogy bunkit építünk, vagy mikor először
vittük el sétálni Doxit. Az a fajta huncut mosoly volt ez, amit ha sok év múlva
látok is felismerek.
- Hát – sétáltam vissza
lassan, én is magamra öltve azt a fajta vigyoromat – ha ennyire ragaszkodsz
hozzá. – vontam meg a vállam, majd kivettem egy kést a szekrényből és a dinnye
elé álltam.
Éppen azt latolgattam,
hogyan kéne ezt a nagy izét ketté vágni, mikor Ricsi kivette a kezemből az éles
tárgyat.
- Azt hiszem, ezt inkább
nekem kéne. – röhögött fel, majd gyengéden arrébb tolt.
- Ennyire nem bízol bennem? –
fontam össze a karom, és felhúztam a szemöldököm. Játszottam a sértettet, mire
csak homlokon pöckölt.
- Ennyire nem. – nézett vissza
a dinnyére, aztán már meg is feledkezett rólam.
Fura mozdulatokat tett, majd
fogta magát és egy nagy nyögéssel beledöfte a kést a dinnyébe. Arrébb ugrottam
a rám fröccsenő létől, aztán megráztam a fejem és hitetlenkedve felnevettem. Mi
mást vártam Ricsitől?
Valahogy elkezdte vágni a
dinnyét, aztán mikor a végére ért, a dinnye kétoldalt dőlt, és úgy
himbálódzott. Elismerősen bólogattam.
- Szóval ez az én adagom? –
böktem az egyik fél dinnyére mosolyogva.
- Hát ha te ennyit megeszel,
akkor lehet a tiéd. – nézett rám mosolyogva – De figyelmeztetlek, nem az én
budimat fogod lefoglalni utána! – röhögött fel.
Játékosan megcsaptam a
vállát.
- Na vágjad már, mert lemegy
a nap. – dőltem neki a pultnak. Összedörzsölte a két tenyerét, majd megfogta
újra a kést, és elkezdett egy szeletet vágni a dinnyéből. Én levettem két mély
tányért, és mikor végzett, elé tartottam, hogy abba tegye bele. Mikor a
másodikat kezdte el, már rutinosan vájta bele a kést a dinnye szélébe.
Figyeltem ahogy csinálja, majd mikor egy rövid időre elfordítottam a szemem,
hangosan felordított.
- Bassza meg! –
szitkozódott, majd lekapott egy törlőkendőt az akasztóról és összeszorította
vele az ujját.
- Mi történt? – kezdtem el
idegeskedni, majd megfogtam Ricsi kezét, és elemeltem az ujjáról a kendőt. Mély
és hosszú vágás éktelenkedett az ujján, én pedig rosszul lettem a sebből,
vészesen szivárgó vértől. Próbáltam palástolni, mennyire felkavarodott a
gyomrom – Azonnal bekötözöm. –nyeltem egyet, majd elindultam ahhoz a polchoz,
ahol a kötszereket tartották. Már tökéletesen jól el tudtam itt igazodni.
- Nem kell. – rázta meg a
fejét utánam jőve – Tudom, mennyire nem bírod a vért. – mondta aggódón – Majd én
megcsinálom.
- Nem, nem! – ráztam meg a
fejem, majd a fehér dobozzal a kezemben, az asztalhoz húztam Ricsit és
leültettem. Szembe vele én is helyet foglaltam, majd elkezdtem kitisztítani a
sebet. Még a suliban tanították meg, hogy kell az ilyesmit csinálni, én pedig
azt hittem, el fogom felejteni, de most, hogy szükség volt rá, egyből eszembe
jutottak a képek. Ricsi összeszorította a száját, én pedig próbáltam nem
tudomást szerezni a vérről. Mikor végeztem a seb kitisztításával, elkezdtem
leragasztani, Mikor egy kicsit szorosabban nyomtam meg az ujját, Ricsi
felszisszent.
- Ne haragudj. – haraptam be
a számat, mire felnézett a szemembe. Én tovább foglalatoskodtam az ujjával,
közben magamon éreztem a tekintetét. Bekötöttem gézzel az ujját, majd
leragasztottam.
- Így ni! – sóhajtottam fel,
megfogva a kezét, mintha az egyik alkotásom lenne. Mélyen belül, büszkeség
töltött el, és szinte már elfelejtettem, mennyire nem bírom a vért. Egészen
addig, amíg rá nem néztem a véres pamacsokra az asztalon. Rögtön lefehéredtem.
- Uh, nagyon zöld lettél. –
ráncolta a szemöldökét Ricsi, majd lenézett a pamacsokra és megköszörülte a
torkát – Ezeket majd én kidobom. – pattant fel és összeszedte a vérrel átázott
pamacsdarabokat, és kidobta őket a kukába. Mire felocsúdtam a hányinger
leküzdéséből, Ricsi két tányért csúsztatott felém, két-két életlen késsel. Két
szelet hatalmas dinnye nézett szembe velünk.
- Hát – sóhajtottam – ha már
ennyi macerát jelentett ez a dinnye, remélem legalább finom lesz. – mondtam,
aztán a késemmel belevágtam a dinnyébe, és bekaptam az első falatot. Megízleltem,
és eldöntöttem magamba, hogy megérte a szenvedést. Ricsivel meglepetten egymásra
néztünk, majd elismerősen bólogattunk. Aztán észrevettük, mit csinálunk, és
elnevettük magunkat. A szívem összeszorult – hiányoztak ezek a közös délutánok.
Már vagy egy éve alig beszéltem Ricsivel normálisan, előtte pedig szinte a
testvéremként gondoltam rá. Elkomorodva kaptam be az újabb falatot, majd
kiköpködtem a magokat a tányér szélére. Utána a szavak csak úgy kicsúsztak a
számból.
- Mi történt? – kérdeztem
Ricsitől. Értetlenül nézett fel rám.
- Elvágtam az ujjam. –
ráncolta a szemöldökét, és nyilván nem értette, mire gondolok.
- Nem – ráztam meg a fejem –
nem úgy értem. – sóhajtottam – Velünk mi történt? – kérdeztem meg most már
egyenesebben, amikor kérdőn rám pillantott.
Ricsi nagyokat pislogott
rám, majd megrázta a fejét.
- Hogy érted…? – kérdezte,
még mindig teljesen értetlenül.
Most már idegesen
sóhajtottam.
- Régen annyira jóba
voltunk. – néztem rá, és leeresztettem a kezem. Az arcán nem láttam érzelem
jelét – Szinte már a bátyám voltál. – nevettem fel kínosan, aztán
összeszorítottam a számat – Most meg már alig beszélünk. – ráztam meg a fejem,
mire a hajam előre hullott az arcomba. Ránéztem Ricsire, mire ő óvatosan
hátrasimította a hajam, közben megcirógatva az arcomat. Lehunytam a szemem az
érintésére, aztán egy újabb sóhajjal kinyitottam. Kérdőn szegeztem rá a
tekintetem.
- Nem tudom. – nyelt egy nagyot, aztán
lesütötte a szemét. Hallgattam, mire újra rám nézett – Egyszer csak… - megrázta
a fejét, és elmeredt a távolba – Én nem tudtam, hogyan tudnék melletted lenni. –
mondta halkan.
Értetlenül néztem rám.
- Mellettem lenni? –
kérdeztem – De hát te mindig mellettem voltál. – nevettem fel, de nem volt
vidám nevetés – Csak folytatnod kellett volna, amit addig csináltál. – néztem rá,
és a hangomból kihallatszódott a fájdalom.
- Tudom, de… - túrt bele a
hajába – Akkor az más volt. – nézett rám – Nem tudtam, hogyan vigasztaljalak
meg. Nem tudtam, hogyan felejtessem el veled ami történt. – nézett a szemembe,
és olyan törékenynek látszódott, mint amikor még kicsiként elesett a betonon –
Pont akkor hagytalak magadra, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám. –
mondta halkan és a szürke szeme most tágra nyílva nézett engem.
Megráztam a fejem.
- De hát ezt eddig miért nem
mondtad? – fogtam meg a kezét, mire összeszorította a száját.
- Nem tudtam, hogy nézzek
veled szembe. – mondta, aztán hatalmasat sóhajtott. Egy kis idő után rám
nézett, és elkezdte cirógatni a kezem – Hiányoztál te lökött. – mosolyodott el –
Ugye tudod? – borzolta össze a hajam.
Felnevettem, és egy hatalmas
szikla gördült le a szívemről.
- Akkor minden a régi? –
kérdeztem vigyorogva.
- Minden a régi. –
vigyorgott vissza, majd kacsintott egyet, és megint elkezdte enni a dinnyéjét.
Én is a sajátom felé fordultam, aztán a további öt percben csendben ettünk
egymás mellett. Repestem a boldogságtól, hogy végre megint jóba vagyok
Ricsivel, és végre megértettem, miért hanyagolt el olyan sokáig. Csak félt,
hogy haragszom rá. Magamban felnevettem. Hogy tudnék haragudni rá? Szinte már a
bátyám volt.
Még pár percig eszegettünk,
aztán valami bevillant, és a szavak kibuktak belőlem.
- De akkor tegnap, miért
csókoltál meg? – néztem rá, mire majdnem félrenyelt. Köhögve emelte fel a
kezét, hogy várjak egy kicsit, majd mikor megnyugodott, felegyenesedett és
könnyektől áztatott szemekkel nézett rám. Nyelt egy nagyot, aztán megrázta a
fejét. A szeme máris tisztább lett.
- Anna, te olyan vagy nekem
mint a húgom. – mondta komolyan.
- Igen, persze, de hacsak
nem vagy valami perverz, akinek a húgok molesztálása a fétise, nem igazán
értem,miért csókoltál meg. – ráztam meg a fejem.
Felnevetett mellettem, de én
komoly maradtam.
- Nem tudom. – rázta meg a
fejét, én pedig hátrahőköltem. Nem éppen erre a válaszra számítottam.
- De hát valamiért csak
megcsókoltál. – mondtam neki szemöldök ráncolva.
- Nem tudom, csak… Csak megláttalak ott állni
a falnál, és megint a szádat rágcsáltad. Én meg hirtelen azt éreztem, hogy meg
akarlak csókolni. – vonta meg a vállát.
Döbbenten bámultam rá.
- Szóval csak úgy random
megcsókoltál… Mert miért ne? – mondtam meglepetten.
- Ja. – bólintott – De nem
bántam meg. – tette hozzá pár másodperc múlva – Nagyon jól csókolsz. –
vigyorodott el.
Kínosan felnyögtem, aztán
lemásztam a túlméretezett székről.
- Ezt ennyivel nem zárod le.
– fenyegettem meg játékosan, mire ő felnevetett.
- Pedig ez az igazság. –
vigyorodott el.
Megráztam a fejem.
- Nem hiszem el. Fogadás? –
néztem rá, mire megrázta a fejét – Akkor csak nagyon részeg lehettél. – nevettem
fel, majd elindultam kifelé.
- Mondom hogy nem! – ragadta
meg a kezem, majd magához húzott. A szája vészesen közeledni kezdett hozzám, én
pedig már megijedtem, hogy megint megcsókol. De pár centiméterre megállt a
számtól és mosolyogva mondta ki a következő szavakat.
- És akkor te miért
csókoltál vissza? – suttogta a számba, önelégült vigyorral. Azonnal átváltott
vörösbe az arcom és elkezdtem habogni.
- Én… - megráztam a fejem –
Én nem tudom. – néztem rá elszörnyedve.
- Na látod. – lépett hátra
egyet lezseren, majd mosolyogva zsebre dugta a kezét – Majd ha te is rájössz,
akkor majd én is elmondom. – kacsintott rám, majd elindult felfelé a szobába,
mit sem törődve velem. Elképedve bámultam utána, aztán értetlenül mentem ki a
házból, hazafelé.
