2. fejezet - A buli

Augusztus 30. Szombat

- Fanni! – kiabáltam ki a szobából, és közel álltam hozzá, hogy végleg elszakadjon a cérna.

- Igen? – kiabált vissza.

- Nem láttad a fekete cicanadrágom, ami olyan, mint a bőrnaci? – kérdeztem kétségbeesetten.

Egy kis szünet után Fanni hangját hallottam meg.

- A szárítón láttam reggel. – mondta, és éreztem, hogy többet nem fog válaszolni. Nem is kellett. Mindenem megvolt. Leszaladtam a mosószobába, és lekaptam a szárítóról a fekete nadrágot. Még ott helyben magamra aggattam, aztán megigazítottam a "Why so serious?" pólómat magamon. Lazán lógott rajtam, karom alatt pedig egy mély kivágás engedte láttatni az oldalam. A melltartómat eltakartam egy fekete topféleséggel. Felhúztam a Trónok Harcos zoknit a lábamra, arra pedig a fűzős bakancsomat húztam fel. Úgy terveztem, hogy rövidgatyába megyek, de mivel az idő hirtelen 10 fok alá esett, és zuhogott az eső, inkább elvetettem ezt az ötletemet.

Ránéztem az órámra és idegesen tudatosult bennem, hogy már el kellett volna indulnom. Szerencsére már a sminkem és a hajam kész volt. Kirohantam az előszobába és fekete körmeimmel díszített kezemmel lekaptam a dzsekimet a vállfáról. Belebújtam a hideg ruhadarabba, amit máris kezdett átmelegíteni a testem. Nem volt időm becipzárazni, megragadtam az esernyőt és kirontottam az ajtón, felkiabálva egy "mentemet" a húgomnak, és már ott se voltam. Lélekszakadva rohantam a buszhoz, és épp hogy elértem. Felmutattam a bérletemet, és leültem a legközelebbi ülésre, hogy kifújjam magam. Tudom, hogy furcsa, de szeretek buszozni. Ülhetek, miközben cipelik a seggem. Kifújtam a levegőt, aztán nagy erővel újra beszívtam. Próbáltam lenyugtatni magam, de olyan hevesen vert a szívem, hogy nem tudtam kontrollálni. Nem mintha egyébként lehetne. Öt megálló után felálltam és megnyomtam a leszállást jelző gombot. Mikor megállt a busz, elővettem újra az esernyőmet és a fejem fölé tartottam. Imádtam azt az esernyőt, akármilyen orkán erejű szép volt, ő egyben maradt. És még pöttyös is volt. Mikor megérkeztem Tomiék háza elé, becsöngettem, és dideregve vártam, hogy ajtót nyissanak. Tomi széles mosollyal tárta ki előttem az ajtót, a szeme már enyhén ketté állt.

- Hé, szia Anna! – mondta túláradó lelkesedéssel.

- Szia Tomi. – mosolyogtam rá kényelmetlenül, aztán besurrantam a keze alatt a házba, ugyanis csak nem akart arrébb állni. Mikor beértem a házba, mindenhol piros műanyag poharakat láttam, beszélgető fiatalokat és csókolózó párokat. Elkezdtem a szememmel keresni a barátaimat. Nem kellett sokat nézelődnöm – Panni magára vonzotta a tekinteteket, ahogyan feszülős farmerében és ujjatlan pólójában beszélgetett ártalmatlanul Sanyival. Csak követnem kellett a fiúk tekintetét. Odamasíroztam hozzájuk.

- Sziasztok! – köszöntem nekik, közben lehámoztam magamról a dzsekimet és beraktam az egyik növény mögé, ahol senki nem fogja megtalálni, és ahol nem öntik le semmivel.

- Anna! – köszöntött Panni lelkesen, megint elhúzva az a szót. Már láttam rajta, hogy eléggé ittas állapotban van. Tudtam, hogy késő lesz tizenegyre jönni, mert akkor kimaradok az alapozásból, de nem akartam előbb beállítani – otthon még megnéztem a New Girl utolsó öt részét és csak utána akartam elindulni.

Panni erős karja fojtogatta a nyakamat szoros ölelése között, és szerencsémre Sanyi még időben hámozta le rólam, mielőtt elkezdtem volna lilulni.

- Nézd, ott van Eszter! – mutatott előre az ujjával Sanyi, mire Panni sikítozva az örömtől szaladt át a szobán, hogy megszorongassa az áldozatul esett Esztert. Megráztam a fejem és mosolyogva fordultam oda Sanyihoz.

- Na, milyen a buli? – kérdeztem kiabálva, mert a zene elnyomta a hangomat.

- Nem rossz. – hajolt közelebb Sanyi, hogy jobban hallhassam – Egész jó sört vettek Tomiék. – nézett körül, mintha meghallhatnák – De én attól még a vodkánál maradok. – kacsintott rám. Elnevettem magam.

- Remélem nekem is adsz abból a vodkából. – fordultam felé vigyorogva, kezeimet a farzsebembe mélyesztve.

- Hogy a ménkűbe ne adnék? – háborodott fel barátom, és előrántotta a táskájából a még teli üveg Royal vodkát. Láttam, ahogy felcsillan a szeme – Lehet tiéd az első korty. – nyújtotta felém az üveget, miután gondosan kibontotta. Megfogtam és beleszagoltam. Hirtelen olyan erős volt, hogy elfogott a hányinger, de azonnal el is múlt.

- Most figyeld a bűvészt – emeltem fel az üveget – ahogy meghúzza ezt a nagy üveg csodát. – mondtam és rákacsintottam Sanyira, aki idő közben átváltott vigyorgásba. Nem hazudtam – Jól meghúztam az üveget, öt nagyot kortyolva belőle. Mikor leengedtem vágtam egy grimaszt, és próbáltam nem figyelni arra, mennyire ég a torkom meg a szám széle.

- Nem rossz. – bólintott egyet elismerően Sanyi, majd ő is meghúzta az üveget. Ő sokkal tovább bírta mint én, aztán mikor leengedte maga mellé a vodkát, megrázta a fejét és mély lélegzetet vett. Arcán keserves grimasz jelent meg, én pedig nem bírtam visszatartani a nevetést – hangos kacagásba         törtem ki.

- Ez sem volt rossz. – vettem el az üveget, de már előre féltem, hogy fogok egy ilyen rekordot megdönteni.
Még vagy tíz percig húzogattuk az üveget, míg már a fele hiányzott. Éppen a számhoz emeltem, mikor Panni megtorpant mellettünk.

- És engem kihagytok? – állt meg mellettünk homályos tekintettel.

- Hát… - néztem le az üvegre– Azt hiszem, neked nem kéne többet innod Panni. – nevettem fel.

- Most miért? – húzta fel a szemöldökét – Teljesen jól vagyok. – emelte fel a fejét, mint egy sértett úri hölgy.

- Majd a következő körben. – nyugtatta meg Sanyi, majd kivette az üveget a kezéből, rácsavarta a kupakot és belesüllyesztette a táskájába.

Lopva egymásra mosolyogtunk, majd a semmiből előtörtek Sanyi haverjai. Rögtön kezet rázott velük, meg öklöztek vagy mit csináltak, mindenféle fiús dolgot. Amint elvonták Sanyi figyelmét, kitértem a fiúk hatalmas vállai alatt és eliszkoltam. Elkezdtem keresni a szememmel, ismerős után kutatva, de sehol nem találtam senkit. Aztán láttam az asztalt, megrakva több tucat sörös dobozzal. Elindultam az asztal felé, majd mikor odaértem, felkaptam egyet a helyéről és felbontottam. Belekortyoltam egy nagyot, habár nem szerettem a sört. Arrébb mentem a sarokba, nekidőltem a falnak, úgy nézelődtem a buliban. Már a söröm felénél járhattam, mikor valaki megfogta a vállam. Magamra erőltettem egy mosolyt és feléje fordultam. Azonnal lehervadt arcomról a mosoly, és döbbenet vette át a helyét.

- Ricsi? – kérdeztem meglepetten. Kábán vigyorgott és a falba kapaszkodott meg, nehogy elessen. Ha nem támaszkodok, én is dülöngélnék  - nagyon nem bírom a piát, elég pár korty tömény és én már elég jól érzem magam. Éreztem, hogy az arcom vörös és én is kábán elvigyorodtam, amikor megkérdezte mi újság.

- Semmi érdekes. – tettem le a söröm a mellettem álló asztalra, majd visszanéztem Ricsire, aki már nem a szemembe nézett. Igazából nem tudtam megállapítani hová néz, és szándékosan néz-e oda, de hirtelen felkapta a tekintetét és megint a szememre szegezte.

- Tudod – lépett közelebb egyet, és megéreztem a dezodorának férfias illatát, enyhén keveredve a cigivel és a bőrrel, ami gondolom a kocsijában ragadt rá. Mikor felém hajolt már az alkohol szagát is éreztem – ha jól sejtem whisky-t ihatott. Most szürke szemével egyre közelebbről vizslatott, aztán átlendült az egyik keze a másik oldalamra, így csapdába ejtve engem. A szívem hevesen kezdett dobogni. Közel hajolt a fülemhez, nyakamon éreztem forró leheletét – nagyon jól nézel ki ma este, Anna. – suttogta olyan áthatóan, hogy kirázott a hideg, majd kicsit hátrahajolt, hogy a szemembe tudjon nézni. Most komoly volt a szürke szempár, amely vizslatott. Aztán az egyenes tekintete lejjebb kúszott a számra és ott állapodott meg. Nem tehettem róla, ajkam enyhén szétnyílt. Megbódított Ricsi tekintete, aztán mikor egyre közelebb hajolt, megfogtam enyhén borostás arcát és hagytam, hogy a száját az enyémre tapassza.

Forróság öntött el belül és kívül is. Úgy éreztem összerogy a térdem alattam, és nem tudtam eldönteni a pia miatt vagy Ricsi csókja miatt. Annyira gyakorlott volt, annyira profi. Tudta mit csinál, mit akar és mit vár el. Teljesen az uralma alá kerültem. Feljebb kúszott a kezem az arcáról a nyakára, majd a gondosan vágott barna hajába, és azt markolva húztam közelebb magamhoz. Ő erre felmordult – szinte már állatias hangon, amitől nevetnem kellett, de ahogy rám jött a nevetés, úgy el is illant, ahogyan erős keze megragadta a derekamat és úgy húzott maghoz közelebb. Ahogy keze hirtelen feljebb csúszott, megérintette a bőrömet az ujjával. Libabőrös lettem az érintésétől, és valahol mélyen bennem még többet akart ebből az érzésből. Megfogtam az övét és közelebb húztam magamhoz – vagy inkább rántottam, mire megfogta a csípőmet és még szorosabban magához húzott. Már égetett az érintése csupasz bőrömön, ahol a póló felgyűrődött. Már hevesebben csókolóztunk, ő pedig teljesen a falhoz nyomva túrt bele a hajamba. Éreztem, hogy ég a bensőm és egyre csak azt hajtogatja a gonosz kis hang a fejemben, hogy még, még, még. Aztán hirtelen vége szakadt. Ismerős hangot hallottam meg pár méterre tőlünk, Ricsi pedig úgy szakadt el tőlem, mintha ellöktem volna.

- Menjetek már szobára. – mondta vigyorogva Bálint, akit cseppet sem zavart, hogy épp a legjobb barátjának szól be.

Égő vörös arccal igazítottam meg a pólómat magamon, aztán párszor beletúrtam a hajamba, hogy valamelyest elrendezzem. Kifújtam a levegőt, és észre se vettem, hogy bent tartottam. Bálint engem nézett kifejezéstelen arccal, én pedig Ricsit figyeltem, ahogy először Bálintra néz zavarodottan, majd rám. Mikor összeakadt a tekintetünk enyhén elpirult. Milyen cuki, gondoltam. Ám ahelyett, hogy visszajött volna megmagyarázni a dolgokat, jobban mondva ezt a csókot, mormogott egy bocsit, aztán kiviharzott a házból. A szemöldököm a homlokom tetejére szökött fel. Itt hagyott – tudatosult bennem.

Nagyot sóhajtva kezdtem el keresgélni Sanyi után, hátha látta ezt az egészet – bár abban reménykedtem hogy nem, mivel nem tudtam volna, hogy megmagyarázni. De szerencsémre a kandalló mellett pillantottam meg egy barna hajú lány társaságában, akivel éppen ledugták egymás nyelvét a torkukon. Te jó ég, én is így néztem ki? Egyébként semmi jelét nem vettem annak, hogy bárki látott volna minket Bálinton kívül. Nem mintha ez nem lenne elég nagy baj. Idegesen pillantottam rá, ő pedig az asztalnak támaszkodva, összekulcsolt lábbal méregetett, miközben szürcsölte az italát.

- Mi van? – kérdeztem nem túl kedvesen.

- Mi lenne? – húzta fel a szemöldökét és hangja nem árult el semmilyen érzelmet.

- Akkor meg ne bámulj. – mondtam neki ridegen, aztán akarattal elfordítottam a fejem tőle, és az emberek között kezdtem szemlélni.

- Ahogy óhajtod. – emelte fel a kezét, mire megint ránéztem. Ő viszont már a földet pásztázta. Megnyugodva indultam el a szoba másik végébe, otthagyva Bálintot. Még mindig tisztán égett bennem Ricsi csókja. Megérintettem a számat, de nem nagyon éreztem semmit. Annyit érzékeltem, hogy kezd kiszállni az alkohol a fejemből, és már nem is értettem, miért csókolóztam egyáltalán Ricsivel. Mármint, oké, szívdöglesztő pasi volt, olyan akire a lányok már csak a pillantása miatt rámásznak, nekem viszont soha nem volt az esetem. Akkor ki az eseted? Kérdezte egy gonosz hangocska a fejemben. Nem tudom. Nincs esetem.

Már éppen elértem volna az egyik szabad fotelt, amikor kezek fogták meg a vállamat. Hátrafordultam és azonnal mosoly szökött az arcomra.

- Na, hogy érzed magad? – kérdezte meg Dóri lelkesen, közben Tomi kezét szorongatta.

- Nagyon jól! – nevettem el magam, bár nem egészen tudtam, hogy érzem magam.

- Ennek örülök. – paskolta meg a vállam aztán nyomott egy gyors puszit az arcomra és lelkesen tovább szökdelt nyomában Tomival. Szóval Dóri hiperaktív részegen. Értem, bólintottam egyet, elraktározva ezt az információt, habár nem sokra mentem vele.

Megint elindultam a fotel felé, de valaki megelőzött – egy magas, szőke lány vágódott be, közben a fiújára kacsintott. Felsóhajtottam. Hát itt se sűrűn lesz hely nekem. Lehet ki kéne menni, gondoltam. Hátha van kint valami érdekes. El is indultam kifelé az udvarra, ahol már csak a vizes földön látszott, hogy esett az eső. Reméltem, hogy nem ered el újra. Már épp a kilincsen volt a kezem, mikor valaki megint megfogta a vállam. Idegesen fordultam hátra amolyan "mi van már?" tekintettel, de csak Sanyi mosolygós arcát pillantottam meg. Azonnal elszégyelltem magam.

- Hé. – bólintottam felé köszönés képpen, mire biccentett egyet felém, majd bele is kezdett a mondandójába.

- Tomi felajánlotta a vendégszobát – kezdte el mondani, én pedig lefehéredtem – hogy üvegezzünk a többiekkel. Jössz? – nyújtotta felém a kezét. Egyből megnyugodtam. Miért gondolok mindig rosszra? Megragadva Sanyi kezét, elhessegettem ezt a kérdést. Elindultunk felfelé a lépcsőn, én pedig kihalásztam a növény mögül a dzsekimet, majd magamra húztam. Tudtam, hogy vetkőzős üvegezést terveznek, jobb, ha minél több ruha van rajtad. Mi voltunk az utolsók akikre vártak a többiek. Ők már mind a szoba közepén ültek, a szőnyeget arrébb dobták az útból, hogy jobban lehessen pörgetni az üveget. Egy kólás dobozt használtak fel erre a célra. Letelepedtünk a számunkra kihagyott helyre, én pedig végignéztem a társaságon. Szemben velem ült Tomi, jobbra tőle Dóri, mellette Tomi testvére Balázs, aztán Judit – osztálytársunk, Dóri legjobb barátja – mellette Sanyi, majd én. Balra tőlem Panni vigyorgott, mellette Ricsi, akivel feltűnően kerültük egymás pillantását, majd Roli, Patrik és Bálint. Szinte ő is előttem ült, de szerencsére kicsit odébb volt tőlem mint Tomi.

- Na akkor szerintem kezdjünk neki. – fogta meg az üveget Dóri, majd egy vigyor kíséretében végignézett a társaságon – egytől egyik, mintha valami rituálé lenne – A kupakos féltől kérdezünk. – mondta, azzal megpörgette az üveget.

Az vagy 20 másodpercig folyamatosan pörgött, majd egyre lassult és lassult. Míg meg nem állt Juditnál az üveg kupakja. Lefehéredve érzékelte, hogy a másik fele Roli felé mutat. Összeráncoltam a szemöldököm, és már előre sajnáltam szegény lányt. Roli kegyetlen tud lenni.

Gonoszul elvigyorodott és felnézett Juditra, aki addigra visszanyerte önuralmát.

- Felelsz vagy mersz, Judit? – kérdezte Roli vigyorogva. Judit pár másodpercig habozott, aztán rávágta, hogy mer – Remek. – dörzsölte össze a tenyerét Roli, és mintha szikrákat láttam volna meg a két tenyere között megvillanni. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon.

Judit feszülten várt Roli ítéletére. Ő aztán rám nézett és még szélesebben elmosolyodott. Elhűlt az arcom. Csak ne engem szemeljen ki alanynak. Csak ne! Egyből lefehéredtem, és ha volt bennem még egy kis hatás az alkoholtól, az is elillant.

- Áh, nem szívatlak meg nagyon. – húzta el a száját – Sose jó elsőnek lenni. – mondta, majd hátratámaszkodott a tenyerére, és úgy mondta ki a feladatot – Nyald végig Dóri hasát, aztán smárold le. – vonta meg a vállát. A megkönnyebbülés erős hulláma tört rám, amikor nem véltem felfedezni a nevem a feladatban. Köszönöm Istenem!

Judit elhúzta a száját, majd felsóhajtott.

- Valami ilyesmire számítottam egy magadfajta perverztől. – mondta aztán odafordult Dórihoz. Ő vonakodva elhúzta a száját, de végül belement. Lefeküdt a földre és felhajtotta a pólóját. Judit gyorsan megcsinálta a feladatot, majd a végén adott egy csókot Dórinak. Miután végzett hangos nevetésben tört ki. Visszaült a helyére, és Dóri is felült.

- Látod, nem volt olyan nagy ügy. – vigyorodott el Roli, és a példáját követte az összes fiú – még Sanyi is. Magamban sóhajtottam. Hát persze, elvégre ő is férfiból van.

Judit odahajolt az üveghez és megpörgette. Sorba jöttek az emberek, szerencsére egyszer sem került rám a sor. Sanyinak például le kellett nyalogatni a kilincsről a tejszínhabot – erotikusan. Nem vállalta be, így meg kellett szabadulni a pólójától, közkívánatra adva a kidolgozott felsőtestét. Én már sokszor láttam – strandon, vagy amikor nálunk locsolkodtunk csak úgy. Engem már nem döbbentett meg a látványa, pedig nem volt éppen hétköznapi. Panninak is vetkőznie kellett – az volt a feladata, hogy nyalja tisztára Tomi összesározott lábát. Természetesen nem vállalta, így ő is ledobta magáról a pólót, megmutatva a remek adottságait. A fiúk egytől egyik elpirultak, de próbálták leplezni zavaruk. Elvigyorodtam. Végig jól éreztem magam, és szerencsémre mindenkit kinevethettem, mert senkivel nem hoztak párba. Még tíz percig szerencsém volt – ennyi idő alatt Dóri megvált a nadrágjától, Tomi már csak egy alsógatyában üldögélt, kicsit se zavartatva magát, Ricsi a pólóját áldozta fel, és gyakorlatilag mindenki megvált már egy-egy ruhájától, kivéve engem és Bálintot

- Gyerekek, ez így nem fair! – kiáltott fel Tomi vigyorogva – Bálint és Anna még fel vannak öltözve.

Elnyúlt a képem.

- Nem, nem! – emeltem fel a kezem – Amíg nem pörgetnek ki, nem kell csinálnom semmit. – mondtam határozottan.

- Kit érdekel? Te még egyszer sem voltál, itt az ideje a megpróbáltatásodnak. És nem választhatsz. Merned kell.

- Mi van? – kérdeztem hitetlenkedve, aztán elnevettem magam – Ez csalás!

- Ki nem szarja le? – röhögött fel Patrik, aztán oldalba bökte Bálintot – A feladatotok: vetkőztessétek le egymást.

- Nem. – mondtuk egyszerre Bálinttal, és összetalálkozott a tekintetünk, aztán rögtön el is kaptuk.

- Akkor csak derékig! – mondta, szinte könyörgött már Ricsi is. Úgy tűnik sikerült túllépnie azon, hogy úgy nekem esett.

- Ha nem teszitek meg, fehérneműre vetkőztök. – jelentette ki ellentmondás nem tűrően Tomi. Végig vigyorgott rám és Bálintra, mint aki épp most kapta el a zsákmányait.

Rövid csend következett és latolgattam az esélyeimet. Elvégre nem akarok egy szál tangában és melltartóban üldögélni itt, mindenki előtt. Akkor már jobb, ha csak derékig, nem? Viszont, hogy megengedjem annak a gyökérnek, hogy hozzám nyúljon… Áh.

- Jól van. – adtam meg magam és elkezdtem feltápászkodni. Kicsit meginogtam. Nem értem. Most megártott a vodka vagy nem? Nem törődtem vele, átléptem az üvegen egyenesen a döbbent Bálint elé.

- Állj már fel te gyökér. – mondtam neki unott hangon, mint aki már nagyon unatkozik. Pedig a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Mindig is tudtam, hogy ilyenfajta titkos vágyaid vannak irántam. – tápászkodott fel Bálint, akiben láthatólag több alkohol volt, mint bennem.

- Ó, fogd már be. – ráztam meg a fejem, aztán levettem a dzsekimet, hogy annál kevesebbszer kelljen hozzámérnie Bálintnak. Tomi fel akart szólalni, hogy vegyem vissza, de Dóri lehűtötte. Tőlem ez már alapból nagy kérés volt. Nem mintha nem vállaltam volna be az ilyeneket mikor játszottunk. Szinte mindent megcsináltam, nagyon ritkán kellett vetkőznöm.

Bálint végignézett rajtam aztán egy laza vállrándítással megragadta a kezem és megfogatta velem a pólóját.

- Hajrá csajszi. – mondta majd felemelte a karját. Izmok fonták körbe, ahogy megfeszült, mikor az ujjam véletlenül a hasához ért. Lassan lehúztam róla a pólót és ledobtam a földre. És ott állt előttem egy élő Adonisz. Valószínűleg nyál csorgatva néztem volna, ha nem Bálint állt volna ott. Haját összeborzolta a póló mikor lehúztam a fejéről, így pedig úgy nézett ki, mintha most szállt volna ki az ágyból egy alapos... Nem! Mondtam magamnak. Nem, nem és nem! Nem szabad ilyenekre gondolnom. Kelletlenül felemeltem a karomat, és esetlennek éreztem magam, amikor ő lazán megragadta és elkezdte felfelé húzni a pólómat. Összeszorítottam a számat, amikor a keze megsimította a hasamat. Mintha az érintésére felforrt volna a vérem ott, ahol megérintett. Egészen más volt mint Ricsivel. Elszörnyedve gondoltam bele, hogy ma gyakorlatilag két srác is megpróbálta leszedni rólam a ruhát. És én hagytam. Képzeletben megráztam a fejem. Először azért, mert jól esett, és mert ismerős karok között lehettem. Még ha azok a karok előtte nem is úgy karoltak át mint akkor. Visszagondoltam azokra az időkre, amikor Ricsivel a homokozóban játszottunk, és amikor Ricsi elém ugrott, mikor egy nagy egér kezdett el szaladgálni a homokban. Akkor is átkarolt. Nem is tudom, mi a fene ütött belém. Összeráncoltam a szemöldököm és azon gondolkoztam, hogy akkor én most ribanc vagyok-e. Lopva Ricsire pillantottam, aztán ráébredtem, hogy egyáltalán nem érzek iránta semmit. Fogalmam sincs miért csókolóztam vele.

- Föld hívja Annát. – mondta Bálint zsebre vágott kézzel, és unottan figyelt engem.

- Jó, na, élek. – forgattam a szemeim.

- Na, nem is volt olyan vészes, nem igaz? – kérdezte meg Tomi önelégült mosollyal az arcán. Nem, nem lett volna ezzel a feladattal semmi probléma. Ha nem Bálinttal kellett volna eljátszanom. Jól tudták, mennyire utáljuk egymást.

Durcásan felkaptam a kezembe a ruháimat, és elindultam a helyemre. Bálint még azt a melltartó szerűséget is leszedte rólam, így tényleg csak egy melltartó takart. Nem igazán zavart, tudtam hogy a jelenlévő fiú közül mindenki látott már ilyet. És nem csak én voltam így levetkőzve. Na jó, ez nem igaz. Zavarban voltam, nagyon is, de próbáltam palástolni és nem jobban elvörösödni. Nem nagyon jött össze, és meg kellett erőltetnem magam, hogy ne próbáljam eltakarni magamat a karommal. Az már tényleg gyerekes lenne.

- Anna, jól látom, hogy azok ott… - hajolt közelebb Patrik, aki eddig rám se nézett – kockák? – kérdezte meg felhúzott szemöldökkel, mire még jobban elpirultam.

- Alig látszanak. – mondtam, és furcsálltam, hogy észrevette.

Megvonta a vállát, aztán elnézett másfelé. A társaságra fura csend telepedett, és mindenki kínosan feszengett. Az ő hibájuk. Ők adták ki ezt a fránya feladatot.

A csendben meghallottuk, ahogy valaki lépked fel a lépcsőn. Felnőtt nő hangját hallottuk meg.

Rémülten egymásra néztünk, majd mindenki gyorsan kapkodta magára a ruháit. Mire a nő benyitott mind egy körben ültünk, eltüntetve az üveget az ágy alá. Egy negyvenes nő lepődött meg, mikor belépett a szobába. Csinosan volt felöltözve, és a sminkje is elegáns volt. Elgondolkoztam, hogy hogy nem tört ki hisztérikusan, mikor meglátta a házat. Aztán belegondoltam, hogy ha a hátsó bejáraton jött be, és a másik lépcsőt használta, amit az udvarról láttam, aligha érzékelte a ház másik végében lévő bulit. Legalábbis ez tűnt a legvalószínűbbnek. De tévedtem.

- Na, hogy alakult a buli? – kérdezte Tominak szegezve a kérdést, mire ő mosolyogva válaszolt.

- Remekül.

- Akkor jó. – mondta az anyja – vagy akár kije is volt – és bólogatva jegyezte meg, hogy már ideje lenne menni, mert már jócskán elmúlt kettő óra. Bár igaz, ez még korán volt a mi szemünkben, egy felnőtt anyukának nem lehetett ellent mondani. Mind feltápászkodtunk, majd halk köszönések kíséretében kivonultunk az ajtón, lefelé a kijáratig. Az arcom még mindig égett, de örültem, hogy legalább már fel vagyok öltözve.

1. fejezet - Évnyitó

Augusztus 26. Csütörtök

- Hm. – mosolyodtam el a tükörképemet nézegetve, miközben Fanni mellettem vasalta a haját.

- Mi az? – nézett oda, közben nagyon ügyelt arra, hogy ne égesse szét a haját.

- Fogytam tavaly óta. – mondtam elégedetten. A szűk szoknyám kiemelte a fenekem ívét, amiért nyáron keményen megdolgoztam a napi futásokkal és guggolásokkal.

- De hát te sose voltál kövér. – húzta fel a szemöldökét Fanni.

- De nem voltam csinos se. – vágtam rá – Most viszont már afelé hajlok. – vigyorodtam el. Nem szerettem a mosolyom. A fogsorom igaz, tökéletes volt. Ha nem rondít bele az a fránya metszőfogam, amiről letörtem egy apró darabot még két évvel ezelőtt. Nem volt észrevehető, de én utáltam.

- Te hülye vagy. – forgatta meg a szemét húgom, aztán letette a földre a hajvasalót és megnézte a szekrényben lévő tükörben a végeredményt. Neki nem volt olyan hosszú haja mint nekem, de így is irigyeltem. Meg is jegyeztem – a mai nap már harmadjára.

- Annyira szép hajad van! – fordultam felé halvány mosollyal az arcomon, és mögé léptem, hogy kezem közé foghassam a dús vörösséget.

- Persze, csak úgy nézek ki vele mint egy őrült papagáj. – forgatta a szemeit ismét.

- Jaj, hagyjuk már! Mindenki imádja a hajad. Annyira szép színe van. – mondtam és végigsimítottam répa vörös haján. Olyan puha volt akár a selyem.

- Neked is ugyanilyen. – nézett rám a tükörben, és a szokásos arckifejezését öltötte magára – azt amelyiken kész bolondnak hisz.

- De nekem jóval sötétebb, néha szinte barna. – biggyesztettem le a szám.

- Hidd el, én jobban örülnék barna hajnak. Utálom ezt. – sóhajtott fel, majd beletúrt vörös loboncába.

- Anyától örökölted. – csúszott ki a számon, de nem bántam meg, hogy kimondtam. Mosolyogva néztem rá, mikor megfordult.

- Ez rá emlékeztet? – kérdezte csendesen.

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, ügyelve, hogy a mosoly ne hervadjon le az arcomról – habár sírni lett volna kedvem.

- Annyira hiányzik. – szökött könny a szemébe Fanninak, én pedig nem bírtam tovább mosolyogni. Ő is tudta, hogy nem vagyok ilyen erős. Megfogtam a karját és magamhoz húztam. Haja csiklandozta a nyakam, mert habár három évvel fiatalabb volt, alig volt alacsonyabb nálam.

- Tudom. – mondtam rekedt hangon – Nekem is hiányzik. – halt el a hangom a mondat végére.

Visszagondoltam anyára, amikor a zongoránál ült és egy maga írt altatódalt játszott nekünk. Fanni akkor még csak három éves volt, aligha emlékszik rá. Bennem viszont tisztán égett anya megnyugtató, kedves mosolyának emléke, amint felénk fordulva dúdolni kezdi a dallamot. Ugyanolyan répa vörös haja volt mint Fanninak, csak neki épp hogy elért a válláig.

2013. Január 13.  Amikor az orvosok bűnbánó arckifejezéssel közölték velünk, hogy anyának mellrákja van. Mintha az ő hibájuk lett volna. Addig a napig sose gondoltam bele, milyen lehet elveszíteni valakit – vagy csak belegondolni, hogy nincs mellettünk. Most is, mint minden egyes alkalommal, mikor belegondoltam, hogy anya nem fogja újra megkérdezni otthon suli után, hogy mi újság, mikor ráébredtem, hogy nem fog újra rám mosolyogni, mikor ráeszméltem, hogy nem hallhatom a hangját újra, páni félelem vette úrrá magát rajtam. A gyomrom és a torkom összeszorult, hányinger kerülgetett, és sírhatnékom támadt. Habár sose sírtam. Mikor kiderült a betegsége sem. A temetésen sem. Csak egyszer, a szobámban, de akkor egész este, nyughatatlanul és fájdalmasan sírtam.

Lenéztem az engem ölelő vékony karokra, a vörös hajkoronára, a szeplős orra, és a hosszú pillákra, amik most nedvesek voltak a könnyektől, és gyengéden eltoltam magamtól Fannit.

- Semmi baj. – töröltem le a könnyeket az arcáról, közben ügyeltem rá, hogy az enyémből ne csorduljanak ki.

- Lesz ez valaha könnyebb? – kérdezte elfojtott hangon, és a hangja erőtlenebb volt mint egy egér cincogása.

- Nem tudom. Talán. – sóhajtottam fel – Azt mondják az idő mindig segít. – mondtam, csak hogy valami olyan is kijöjjön a számon, ami reményt adhat. Ha bár bennem már rég nem élt a feledés reménye. Tudtam, hogy mindig ugyanolyan fájdalmas lesz.

Lassan bólogatott és hátra lépett egyet. Mély levegőt vett és magára erőltetett egy mosolyt. Én is elmosolyodtam.

- Na, megcsinálod ezt a gubancot a fejemen, vagy mi lesz? – kérdeztem kicsit élettel telibb hangon, és felmutattam a fejemre, ahol össze-vissza állt a hajam. Fanni felnevetett, én pedig adtam magamnak egy piros pontot.

- Hát, nehéz lesz, de… - nézett fel rám – Megoldom. – vigyorodott el, aztán leültetett az ágyam szélére, ahova még pont elért a hajvasaló.

- Begöndöríted? – kérdeztem, habár tudtam, hogy az fogja, mindig azt szokta, mert szerinte az áll nekem jól. És én nem vitatkoztam vele.

- Nem. – mondta legnagyobb meglepetésemre – Most kivasalom, de úgy, hogy egy hónap múlva se jöjjön ki belőle. – vigyorgott rám.

- Miért? – kérdeztem elhűlve. Ez nagyon szokatlan húzása volt.

- Mert suliba még nem volt kivasalva. – rántotta meg a vállát.

- Honnan tudod? – szűkült össze a szemem vádlón.

- Onnan – sóhajtott fel – hogy mindig én csinálom a hajad, már két éve, és még egyszer se volt kivasalva. Legalább is én nem tudok róla. – válaszolt.

Belegondolva, tényleg nem volt még kivasalva – suliba. Persze bulikba mindig kiszoktam, legalábbis az esetek legnagyobb részében.

- Nem fura ez? – kérdeztem nevetve – Olyan átlagos dolog, de ha jobban belegondolsz, megdöbbentő is.

- Hát tényleg nagy tragédia, hogy nem volt még kivasalva a hajad. – nevetett fel, majd miután végzett a hajam kifésülésével, belefogott a vasalóval. Örültem, hogy sikerült elterelnem a figyelmét anyáról.

Fél órával később apa kopogott be az ajtón. Én már a szájfényemet raktam fel az ajkaimra, és mikor megfordultam apa döbbenten nézett rám.

- Kész nő! – mondta ámulva.

- Ugyan. – szökött pír az arcomba, közben mosolyra húztam a szám. Fanni rábeszélt, hogy csináljam meg a szemem füstösre – persze csak enyhén – és tényleg bejött. Aztán már csak egy kis pirosító és szájfény, az eredmény pedig egy mestermű.

Apa büszkén nézett végig rajtunk. Most, hogy a magas sarkú bokacsizmám volt rajtam, már jóval magasabb lettem Fanninál – mint ahogyan alapból kellett volna. Rajta egy fodros sötétkék szoknya, és egy ing volt, nyakában megkötve a sötétkék suli nyakkendővel. Rajtam egy feszülős szoknya, ami éppen elég hosszú volt, hogy ne legyen ribancos, de elég rövid is ahhoz, hogy mindenki megszemlélhesse a már jónak mondhatott lábamat, amiért több hónapig küzdöttem. Egy ujjatlan ing volt rajtam, beletűrve a szoknyába, és lazán a nyakamba dobtam a nyakkendőt. A hajam a hátam közepéig ért, és csiklandozta a vállamat, ahol érte.

- Menjünk, mert elkésünk. – vettem fel a válltáskámat, amit virágminta borított, lila-rózsaszín és fehér színben játszva. Apa bólintott, én pedig megfogtam Fanni kezét, és úgy indultunk el lefelé a kocsihoz.

Megérkezve a sulihoz, kiszálltunk a kocsiból, és mindhárman másfelé indultunk. Apa a tanárok felé, hogy tiszteletét tehesse, Fanni az osztályához, én pedig a már megszokott törzshelyemhez, a fa alatt nyugvó padhoz indultam. Már mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. Sanyi és Panni éppen nagyon vitatkoztak valamin, de mikor odaértem elhallgattak.

- Anna! – kiáltott fel Panni elnyújtva az a betűt. Kellőképpen hangos volt, így a fél udvar felénk fordult.

- Ne ilyen hangosan. – vörösödtem el, miközben ő a nyakamba ugrott. Próbáltam észrevétlenül kiköpködni a számból búza szőke haját. Mikor végre elengedett, hátralépett és úgy mért végig. Nagy sóhajtással mondta ki a következő szavakat.

- Még mindig te vagy a suli legdögösebb csaja. – vigyorgott rám, szemében egyáltalán nem láttam féltékenység jelét. Miért is lett volna, hisz ő sokkal szebb volt nálam, és csinosabb is volt – hiába minden igyekezetem azzal a céllal, hogy jobb alakom legyen, még így sem gondoltam magamra a "suli legdögösebb" csajaként.

- Persze. – forgattam hát meg a szemem, hogy világos legyen neki – nem értek vele egyet.

- Pedig igaza van. – állt mellém, és karolta át a vállamat jó öreg barátom Sanyi. Ránéztem, és elmosolyodtam.

- Te már megint nőttél? – kérdeztem hitetlenkedve. Felhúzta a szemöldökét.

- Az baj? – kérdezte, aztán átváltott vigyorgásba. Nyáron elutaztak Spanyolországba, aztán pedig Horvátba, éppen akkor mikor én otthon voltam. Amikor meg mi voltunk nyaralni, akkor ők voltak otthon, így jól kikerültük egymást, szinte alig találkoztunk. Egyszóval, most hogy újra látom sok idő óta, feltűnt, hogy a karja izmosabb, arca sármosabb és bőre barnább lett. Eddig se kellett félteni, a város leghelyesebb pasijaként volt számon tartva, de így biztos voltam benne, hogy a lányok dögleni fognak utána.

- Nem dehogy. – válaszoltam fél perc múlva, ő pedig türelmesen kivárta, mert már megszokta, hogy mindig elkalandozik a figyelmem – bár azt nem tudta, hogy általában rajta.

- Hiányoztál te hülye! – nevette el magát, aztán adott egy puszit a homlokomra, és odament a pad másik végébe Roliékhoz, akik épp egy nagyon fontos dolgot tárgyaltak meg. Legalábbis a heves kézmozdulataikból ez jött le.

- Tetszik a hajad. – mondta mellettem Panni, aki a beszélgetésünk alatt a pad túloldalán álló Dávidod mustrálta.

- Meg Dávid. – vigyorogtam rá.

Rögtön elvörösödött, de nem próbálta tagadni.

- Tegnap rám írt. – mondta halkan – És nyolc órán keresztül beszélgettünk, megállás nélkül. – hajolt hozzám közelebb – Aztán úgy köszönt el, hogy holnap találkozunk. – mondta izgatottan – Szerinted ez mit jelent? – harapta be a száját mint egy izgatott kisgyerek.

- Gondolom azt, hogy ma találkoztok. – ráncoltam a homlokom.

- Igen, de ez azt is jelenti, hogy beszélni is fogunk, nem? – kérdezte lelkesen.

- Lehet. – vontam meg a vállam tanácstalanul. Szokatlan volt ez a helyzet – Panni általában elhajtotta a fiúkat – akik persze folyamatosan jöttek, de most úgy látszott, hogy komolyan érdekli Dávid. Ránéztem a fiúra. Nem volt túl magas, maximum 170 cm lehetett. Szerencse, hogy Panni olyan alacsony. Dávid egyébként kedves volt, már amennyit beszéltem vele, de nagy barna szemei azt sugallták, hogy "bízz bennem". És nem is nézett ki rosszul. Teljesen átlagos volt.

Pannival éppen elkezdtük megbeszélni a nyár fontosabb dolgait, amit egyébként már megtettünk, de most újra átbeszéltük őket. Hangosan nevettünk a sztorikon, amiket én Görögben ő pedig Angliában élt át. Kezdett a kedvem jobb lenni, és már majdnem elfelejtettem a szomorkás reggelt. Már éppen próbáltam jól érezni magam amikor valaki tönkretette. Egy bizonyos személy tette tönkre, aki minden nap megkeseríti az életemet, bár én próbálok nem tudomást szerezni róla.

- Na mi van répa lány? – szólalt meg mögöttem röhögve, miközben a haverjai engem mustráltak. Ketten álltak mellette, de egyikük sem az arcomat vagy a szememet nézte. Hanem a fenekemet. Meglepetten húztam fel a szemöldököm, már szinte megfeledkeztem arról a bunkóról aki az imént beszólt – Csak nem elvitte a cica a nyelved? – kérdezte vigyorogva aztán megharapta a tökéletes, hollywoodi fogsorával e nyelvét. Ekkor már a haverjai is rám néztek, mögöttem meg elhallgattak a többiek. Ilyenkor mindig feszült csend keletkezik, és mindenki kíváncsian várja, hogy min kezdünk el megint veszekedni. Gúnyosan felhúztam a szemöldököm és úgy néztem Bálint szemébe.

- Jobbat nem tudsz? – nevettem el magam, aztán miközben hátat fordítottam neki halkan megjegyeztem, hogy te seggfej. Kár, hogy Bálintnak olyan jó hallása van.

- Nem mondom, hogy nem vagyok seggfej. – vonta meg a vállát flegmán, aztán közelebb lépett hozzám, hogy csak én halljam amit mond. Hátra se fordultam, úgy hallgattam végig, amit a fülembe suttogott – Szerintem örülnél, ha te is seggfej lennél. Jobban mutatna a formás feneket a nyakadon mint a vörös fejed. – azzal rácsapott egyet a szóban forgó testrészemre, és gúnyos nevetéssel tovább haladt – legalábbis az volt a szándéka, ha én nem ragadom meg a csuklóját, és rántom vissza, hogy lekeverjek neki egy nagy büdös pofont. Mindenki felszisszent körülöttünk, csak Ricsi, Bálint haverja – és az én szomszédom röhögte el magát. Bálint döbbenten fogta meg az arcát ahol a tenyerem érte.

- Ne merj még egyszer hozzám érni. – szinte köptem a szavakat. Ez van, mindig ilyen leszek a közelében. Egyszerűen felidegesít már csak a képe is – Te utolsó suttyó. – mondtam olyan hangon, amitől még én magam is megszeppentem.

Bálint pár pillanatig csendben figyelt – csak úgy mint a többiek – aztán lassú, elégedett mosolyra húzta a száját.

- Nocsak. – szólalt meg felvillanyozott hangon – A kis vöröske gyúrt a nyáron. – nevette el magát, aztán leeresztette a kezét az arcáról. Piros folt maradt a nyoma az ütésemnek – Így már viccesebb lesz a játék. – kacsintott rám, aztán megfordult és elviharzott. Csendben meredtem utána, és elfogott a hányinger. Mélyet sóhajtottam.

- Jól vagy? – szegődött mellém Sanyi, aki dühösen meredt Bálint és a haverjai után – Még egyszer hozzád ér, eltöröm a karját.

- Csak utánam. – mondtam fagyos hangon, és elfordítottam a fejem.

Bálint volt életem egyik legrosszabb része. Már ötödikes korunk óta szívatjuk egymást, és ott gonoszkodunk egymással, ahol csak tudunk. Eleinte próbáltam nem tudomást venni róla – de akárhányszor csak rám nézett, vagy hozzám szólt, ott bujkált benne a kis ördög, aki meg akar sütni nyárson. Ötödik elején kezdődött. Egészen addig jól megvoltunk egymással, olyan volt a kapcsolatunk, mint amilyen most a kapcsolatom akár Dáviddal. Nem beszéltem vele, de nem voltunk rosszban. Aztán egy nap, mikor a szokásostól eltérően, kiengedett hajjal mentem be suliba, rögtön elkerekedett a szeme, ahogy meglátott, és hangosan elkezdett kigúnyolni. Répa lány! Répa lány! Mutogatott rám a terem közepéből, aztán hangosan elnevette magát. A többiek eleinte nem vettek róla tudomást, de azután a nap után, egyre jobban szekált – egészen a mai napig. Soha nem adta fel és nem is fogja. Életcélja, hogy megkeserítse az életem.

Hangos sóhajjal karoltam bele Sanyiba, akivel beszélgetve mentünk be a tornaterembe. Már megtanultuk, hogy kezeljük az ilyen eseteket, és hogyan viselkedjünk utána. Sanyi volt az egyetlen, aki kiállt mellettem – egészen ötödiktől fogva. A legjobb barátom volt. De őt valamiért nem vette célba Bálint. Végig csak engem csúfolt. Egy beletörődött sóhajjal álltam be a helyemre, az osztályom mögé. Míg én hátul álltam, Bálint középen beszélgetett Ricsivel. Nagy barna szemeit hosszú szempillák keretezték, bőre makulátlan volt, arccsontja tökéletes, szája vékony és íves. Gyönyörű volt. És ezt utáltam benne a legjobban. Éppen felnevetett valamin, amit Ricsi mondott neki, és egy kívülállónak szimpatikus lett volna. Még nekem is. Csak én tudtam milyen is valójában. Gonosz és zsarnokoskodó. A tökéletes küldő ellenére egy borzalmas személyiséggel volt megáldva. Éppen beletúrt barna hajába, ami annyira puhának tűnt, hogyha nem gyűlölném, meg akarnám fogni, bele akarnék túrni. De ő is hiába túrt bele – ugyanúgy visszahullott a homlokára, kicsit belelógva a szemébe. Dögös, hogy dögöljön meg. Lejjebb haladt a tekintetem az arcáról, a hosszú nyakáig, aztán az ingéből kilátszó, fehér lapockájáig. Jól állt rajta az öltöny, nagyon is jól. Szálkás volt, magas és helyes. Minden lány utána fordult az utcán. Én is utána fordulnék, de csak ha a hajamnál fogva rántana vissza.

Valaki megbökte a vállam. Felnéztem és Sanyi aggódó pillantását láttam meg.

- Piercinget akarsz, vagy valamin nagyon kattog az agyad, hogy ki akarod lyukasztani a szádat? – vonta föl a szemöldökét.

Hirtelen észbe kaptam, hogy a számat harapdálom. Abbahagytam, és a fogam után kellemetlen fájdalmat éreztem, számban meg a vér ízét véltem felfedezni. Gyorsan becsuktam és az ünnepség alatt feszülten figyeltem arra, nehogy újra elkezdjem rágcsálni. Rossz szokásom volt.

Az ünnepség végén fáradtan vánszorogtam ki a tömeg után a tornateremből. Az igazgatónő vagy negyven percig beszélt, de semmi nem maradt meg belőle. Idő közben levettem a cipőmet, mert úgy éreztem, ha nem teszem hamarosan le kell amputálni a lábam. Most újra felvettem, és fájdalmasan topogtam benne, Sanyi karjába kapaszkodva. Mikor végre felértünk az aulából az osztálytermünkbe, elfoglaltam a megszokott helyemet Sanyi mellett.

- Fáj a lábad? – kérdezte szórakozottan, mint akit mulattat a tény, hogy szenvedek.

- Örülök, hogy ennyire örülsz neki. – mondtam, miközben lehúztam a lábamról ismét a magas sarkút, és megkönnyebbülten nyújtottam ki az asztal alatt.

- Sose értettem – kezdte el morzsolgatni az ujjait – hogy mi jó van abban, ha pár centivel magasabbak lesztek, közben meg szétmegy a lábatok. – csóválta a fejét.

- Nos. – mosolyodtam el – Örülök, hogy nem érted. – meredtem magam elé – Ez lányos dolog.

Sanyi felnevetett mellettem.

- Ja, gondoltam. – dőlt hátra a székén, úgy várva a tanárunkat. Mikor Zs. bá belépett a terembe, egy cseppet sem lett nyugisabb a helyzet. Ugyanúgy beszélgettünk tovább. Pedig Zsolti bácsit aztán nem kellett félteni – és ezt be is bizonyította következő pillanatban.

- Csöndet már! – ordította el magát, mire mindenki megszeppenve leült a helyére és ránézett az ofőre – Köszönöm. – bólintott egyet aztán felugrott az asztal tetejére és úgy kezdett el minket szemlélni.

- Nem sokat változtatok. – állapította meg egy fanyar mosoly kíséretében. Nagyon szerettük az osztály főnökünket, bár néha szó mi szó, elvetette a sulykot – Anna. – emelte fel a fejét, engem keresve. Én a leghátsó padban felemeltem a kezem lustán és megszólaltam.

- Igen?

- Hogy-hogy most nem Debrecenben ülsz egy sznob iskolában? – vigyorodott el, de közben látszott a tekintetén, hogy örül, amiért nem mentem el.

- Nos, mégse kötöztünk. – vontam meg a vállam mosolyogva. Mindenki meglepetten nézett rám. Ők nem tudták, hogy ebben az évben máshol tanultam volna. Majdnem elköltöztünk Pestről, mert apa kapott egy remek ajánlatot, de aztán mégse jött össze – így maradtunk. Végignéztem az osztály meglepett arcain, aztán mikor Bálintra pillantottam hirtelen elpirultam. A szája enyhén eltátva, szemöldöke meg a homloka közepén volt a meglepettségtől. Nem tudtam mire ez a döbbenet – biztos örült volna neki, ha elmegyek.

- Ennek örülünk. – szólalt meg végül Zs. bá, aztán nekikezdett az olyan "fontos" dolgoknak, amiket ilyenkor mondani szoktak a tanárok a tanévvel kapcsolatban. Végig karba tett kézzel hallgattam, majd mikor végzett, azt mondta elmehetünk. Mindenki feltápászkodott, és elkezdtünk kiszállingózni a teremből. Már éppen a táskámért nyúltam, amikor valaki megszólított. Megfordultam és kedves mosollyal találtam szembe magam.

- Szia Dóri. – mosolyodtam el, mert ettől a lánytól egyszerűen felvidul az ember – Hogy telt a nyár? – kérdeztem, és tényleg érdekelt.

- Remekül. – vigyorodott el – És neked? – kérdezte, aztán elkezdtünk kimenni a teremből, mellettünk Sanyi haladt csendesen, amíg előre nem hívták a fiúk.

- Jó volt, köszi. – mondtam, aztán elszomorodtam, mert ráeszméltem, hogy éppen most lett vége – Csak rövid volt. – sóhajtottam fel.

- Nos igen. – nevetett fel Dóri, aztán megállt az ajtóban – Figyelj, rendezünk Tomiéknál egy nyárlezárós bulit, szóval csak szóltam, hogy gyere el, ha van kedved. – nézett rám kedvesen. Tomi az osztálytársunk volt, és Dóri barátja is már két éve.

- Persze, szívesen. – léptem ki az ajtón.

- Szuper, akkor átküldöm a részleteket facebookon. – vigyorodott el – Szia! – mondta, aztán elindult Tomi felé.

- Hali! – mondtam még gyorsan, aztán elkezdtem a szememmel keresgélni Sanyit és Pannit, de nem láttam őket. Furcsálltam, de aztán egy vállrándítással elindultam lefelé, az általános iskolások részére, megkeresni Fannit. Elmentem a termükig, aztán megvártam őt az ajtótól pár méterre, hogy ne legyek útba. Éppen beszélgetve jött ki a teremből, aztán valamin elnevette magát. Már éppen szóltam volna neki, mikor megpillantott. Elköszönt a lánytól akivel beszélgetett – azt hiszem Gréta – és elindult felém széles mosollyal az arcán.

- Szia! – köszöntött.

- Heló! – vigyorogtam rá, azzal kinyújtottam a kezem, ő pedig büszkén megragadta. Kiskorunkból ragadt ránk ez a szokás, azóta így járunk-kelünk, és nem zavartatjuk magunkat a kérdő tekintetek ellenére sem. Elindultunk kifelé a suliból.

- Öh, ez dögunalom volt. – nyögött fel mellettem Fanni.

- Nekem mondod? – nyögtem fel én is – Nem te voltál magas sarkúban. – húztam el a számat.

- Az már a te bajod! – röhögte el magát.

- Jaj, fogd már be! – bokszoltam bele a vállába.

Nevetve léptünk ki a kapun, és apa már ott is állt a kocsival a parkolóban. Elindultunk felé, majd mikor beszálltam volna az anyósülésre, valamiért felpillantottam. Bálint dőlt neki a suli egyik oszlopának és kifejezéstelen arccal bámult. Kirázott a hideg a tekintetétől. Mikor észrevette, hogy én észrevettem, lassan elmosolyodott, amitől a hideg kezdett futkosni a hátamon. Rám kacsintott egyet, aztán elindult az ellenkező irányba – habár nem tudom mit csinált arra fele, mert csak a hátsó udvar volt ott, onnan meg nem lehetett kijutni. Egy vállrándítással ültem be apa mellé a kocsiba, és csendben ültem végig a hazafele vezető utat.